Mert száz esztendő azért biztosan kell, hogy kimenjen minden harag és dűh, s olyasmi. S főleg, hogy azokkal menjen ki, kik tanúskodtak, s szemükkel látták a nagy összeroskadást s mindent, szomorúságot, haza vesztését.”

„A Fejtől s lábtól egy magányos férfi és egy magányos leány különös kettősét rajzolja meg a múlt századfordulón. Történetük tudásra és hasznos működésre szomjas két lélek szenvedélyes találkozása Kolozsvárral, a polgári Erdély kultúrájával, szellemi potenciáljával, a fejlődés igézetével. Egy szinte ismeretlen nyelven megszólaló regényt olvasunk, amelynek szerzője nem az almáriumban kutatja a családi múltat, hanem korabeli hírlapokban, színlapokon, sebészek esetleírásaiban, fürdőorvosok tervezeteiben. Ha művelődéstörténész volnék, hangsúlyoznám, hogy Tompa Andrea hézagpótló munkát írt. A regény elbűvölt olvasójaként azonban az érett elbeszélőt, a poézisra fogékony megfigyelőt látom, aki fordított optikával dolgozik: nem egy mikrovilág nagyjeleneteit írja, hanem a történelem teatralitását fordítja le a napi teendők gesztusaira.” – Reményi József Tamás