„Félőlénynek van egy könyvtára, a könyvtárában sok-sok mese, a sok-sok mese pedig arról szól, mint tudjuk, hogy a gonoszoknak a mesék végén tutira annyi lesz. És mert ez le van írva, akkor ez is a világ, sőt, ez a világ, és amíg ezeket a meséket mondja valaki, vagy akár ha nem mondja, de mondhatja, csak a kezébe kell vennie az egyik könyvet a sok közül, és már olvashatja is fennhangon, mondjuk teázás közben, addig a szörnyek világa csak rút látszat, illúzió, kamu.” Békés Pál

Az Utolsó Kiserdő az egyetlen hely, amit még nem hajtottak rémuralmuk alá a triplatokájú vahordályok, hurkoltfarkú csökött sarabolók, kukkoló berregények és társaik, vagyis a SZÖRNYEK. Az erdő lakója, a Félőlény annyira retteg, hogy már elő sem bújik odújából. Nem mesél barátainak, Rakoncnak, Porhanynak és Csupáncnak könyvtára csodálatos köteteiből, pedig eddig ezek a történetek tartották úgy-ahogy távol a szörnyeket. A Félőlény legjobb barátja, Csatang már elhagyta otthonát, a Kiserdőt. Egy nap azonban Csatang visszatér, hogy megossza barátaival: a helyzet menthetetlen, legjobb lesz, ha mind szörnnyé válnak. A Félőlény enged az unszolásnak, és a szörnyfelvételi irodába indul, hogy kiállja a három próbát…

Békés Pál klasszikussá vált meséje bátorságra és őszinteségre tanít; arra, hogy inkább nevezzük nevén a rosszat, mert csak így lehet vele szembeszállni.