Egy kicsit úgy írt, mint Kafka, egy kissé, mint Proust, de néha olyan mélységekbe látott, mint azok soha. I. B. Singer
Borgeshez hasonlóan kozmogóniát ír, mindenfajta teológia nélkül. John Updike
Schulz talán azért olyan ismerős, mert a térhez és időhöz fűzi hangsúlyos és kitüntetett viszony, mindkettőt mintegy élőlénynek tekinti az elkülönösödött bomló idő, ahogy burjánzik, tombol és elhal, elárvul, nem euklideszi világban élünk, összegabalyodnak és felcserélődnek egymással az utcák, az egyik álomból a másikba támolygunk, és metaforákon élősködünk Hiába, úgymond, álom az egész, a ló, a rák, a csótány, az apám, a káposzta, hiába találom magam reggel rendben az ágy nehéz iszapjában, késő, minden megtörtént, a ló, a rák, a csótány, az apám, a káposzta, minden megesett velünk. Minden igaz, az arabeszkek rémülete, Arendt professzor éjszakai rajzórái, apánk is igaz, aki nincs, s aki kifogyhatatlan az anyag dicsőítésében. Nincs halott anyag tanította , a halottság csupán látszat, mely mögé az élet ismeretlen formái rejtőznek. A maszk az igaz, a jelmez, az álarc, a báb, a próbabábu, a színfal, a kulissza, a színpadiasság komor pompája, komor röhejessége. Esterházy Péter