Cabré, Jaume

Jaume Cabré (1947–) katalán író és filológus. Regényeket, novellákat, esszéket, színdarabot és forgatókönyveket is írt. Művei a Jelenkor Kiadónál: Én vétkem (regény, fordította: Tomcsányi Zsuzsanna, 2018) A Pamano zúgása (regény,...

Cabrera Infante, Guillermo

Guillermo Cabrera Infante 1929-ben született Kubában. Szülei a Kubai Kommunista Párt alapító tagjai, akik gyermekükkel 1941-ben költöztek Havannába. Cabrera Infante újságíró-iskolában tanult, majd filmkritikus, lapszerkesztő lett, 1962 és 1965 között...

Camus, Albert

Albert Camus (1913−1960) a huszadik század egyik legnagyobb hatású írója. 1942-ben jelent meg Az idegen című regénye, mely ismert íróvá és az egzisztencializmus egyik vezéralakjává tette. 1957-ben Nobel-díjjal tüntették ki.

Casarès, Maria

Maria Casarès (1922–1996) apja, Santiago Casares Quiroga, a második spanyol köztársaság miniszterelnöke a spanyol polgárháború kitörése utáni kényszerű lemondását követően Franciaországba menekült családjával. Itt Maria Casarès érdeklődése korán a színészet...

Cognetti, Paolo

Paolo Cognetti 1978-ban született Milánóban. Az egyetemen matematikát tanult, majd dokumentumfilmeket forgatott. 2003 óta jelennek meg ifjúsági művei és a novelláskötetei, a Nyolc hegy az első regénye.

Collins, Billy

Billy Collins  1941-ben született New Yorkban. Tizenhat verseskötete jelent meg, az egyik legismertebb amerikai költő, aki kétszer is viselte az USA Kongresszusa által adományozott „Koszorús költő” (Poet Laureate) címet, és...

Kosár

A kosarad üres.

Tovább vásárolok