Tovább olvasom

Varró Dániel

Bögre azúr

starsBetöltés...

 

Megjelenés éve: 2016
Terjedelem: 104 oldal

 

Méret: 131 x 188 mm
Kötés: keménytáblás védőborítóval
ISBN: 9789636766498

 

2 499 Ft1 999 Ft
Mennyiség

Először 1999-ben jelent meg ez a mára kultikussá vált verseskötet, melyben egy ifjú költő tizenhat és húszéves kora között írt költeményeit gyűjtötte össze. Varró Dániel saját bevallása szerint attól tartott, lelepleződik, hogy zsengéit olvasva kiderül, versei mögött nincs semmiféle komolyság. Hangja azonban olvasók ezreit hódította meg, és tette Varró Dani-rajongókká. Ritkán látható nagy siker Varró Dániel első kötete írta Bedecs László a Jelenkor folyóiratban. Már a könyvheti megjelenés utáni napokban elkapkodták, a szerző tehetségét pedig a gyorsan megszületett recenziók és a legkülönbözőbb olvasói közösségektől érkező díjak is elismerték, sőt kiemelték. És a szenzációs debütálást követő tizenhét évben az is kiderült, amit az ifjú pályatárs köszöntésekor Orbán Ottó még csak találgat: Felnőtt fejjel dől el, mi lesz belőled, / Költő vagy trükkös mesterverselő

Kategória:

„az utóbbi idők egyik leghatározottabb, legegyenletesebb teljesítménye”

Borbély Szilárd

A szerző további könyvei

20%
Varró Dániel
Mi lett hova?
starsBetöltés...
Küldök egy új verset, Óda a haladékhoz címűt, remélem, elég szívhez szóló, mert pár nap haladék még nagyon elkelne írja...

2999 Ft 2399 Ft

20%
Varró Dániel
Szívdesszert
starsBetöltés...
„Ha nő lennék, azt szeretném, ha Varró Dani szerelmes lenne belém 🙂 Legalábbis a versei alapján. Távolról, ismeretlenül is. Rímesen,...

2999 Ft 2399 Ft

Varró Dániel

Varró Dániel (1977) költő, műfordító, Budapesten él. Kötetei a Jelenkor Kiadónál: Szívdesszert (Rácz Nóra rajzaival; versek, 2. kiadás, 2016); Bögre azúr (versek, 2. kiadás, 2016); Mi lett hova? (Rácz Nóra rajzaival; versek, 2016). A szerző fotóját készítette: Németh Dániel.

Tovább a szerző oldalára

A szerkesztő ajánlja