Mészöly Miklós
Az atléta halála
Megjelenés dátuma: 2017-05-30
Terjedelem: 217 oldal
Súly: 246 gramm
Kötés: FÜLES, KARTONÁLT
ISBN: 9789636766726
Állandó 20% kiadói kedvezmény
Nem rendelhető
„Tulajdonképpen két közérzet krónikáját adja könyvében Mészöly Miklós. Az egyik a rekorder Őze Bálinté, a másik pedig Hildié, Őze és saját, mozaikkockákból összeálló élettörténetének mesélőjéé, aki a szerető kissé kényes szerepében kísérte végig Bálint életének egyik felét, míg a másikról is tudomása volt. Mindkettőjüket a bizonytalanság, a magány kínozta és hozta egymáshoz közel, esténként pedig rövid időre eltávolította őket. Azt hisszük, Hildi Bálint emlékét kutatva írja meg a könyvet, pedig tulajdonképpen az orvul rátört magánytól menekül kétségbeesetten. Mert elvesztette, amiről azt hitte, hogy végre birtokolja ? a szerelmet, a boldogságot, a nyugalmat. Hilda vallomásait Mészöly hideg tárgyiassággal mondatja el. Kettős célt kíván ezzel elérni, a lelki-térkép realizmusát, a közérzet krónikája elemzésének valós voltát, s ugyanakkor a Bálintra és Hildára nehezedő magány, közöny, hidegség illusztrálását.” ? Gerold László
„Az atléta halála nem sportregény ? írta művéről a szerző. ? Egy mai regényhős, aki sportoló, s egy mai történet, amelyik javarészt sportkörnyezetben játszódik, már-már olyan keret, ami érdemén felül alkalmas rá, hogy túlmutasson önmagán. S még arra sincs szükség, hogy az író törekedjék szimbolikus vagy allegorikus áthallásra.”
„Tulajdonképpen az Állami Sportkiadó kért meg rá, hogy valami emlékezésfélét szerkesszek az életéről, ne hosszút és főképp ne túlságosan szakszerűt. A szakszerű szempontokat, mondták, csak nyugodtan bízzam rájuk, az úgyis nagyon ingoványos terület. Kényes. Becsvágyak és sértődések, egyleti és személyes féltékenykedések arénája. Tőlem valami mást várnak. Értésemre adták, hogy legszívesebben olyasféle alcímmel látnák el a könyvemet, mint például: Lírai emlékezés egy versenyen kívüli atlétára – vagy valami hasonló. Aki sosem írt, csak élt, azt könnyen megtéveszthetik az ilyen kikötések: azt hiheti, hogy ami az ujjbegyében, az mindjárt a papíron is. Én nem áltatom magam. Lassan nyolcadik hete, hogy megtaláltuk a holttestét a vlegyászai Égettkő völgyében. Üszkös fenyőrönkök között bukott arcra, s kora délelőttől késő estig tűzte a nap a tarkóját. A nagy, hegyi vöröshangyák füzérben telepedtek be a trikója alá, mint valami titokzatos tetoválás varratcsíkjai. Ugyanaz a fekete-vörös futócipő volt rajta akkor is, mint a nyár végi prágai versenyen. Ezek tények. De tudom, hogy ettől a papír még nem lesz engedelmesebb. Sőt, mintha még ellenállóbb lenne és gyanakvóbb.”